VÁRNAK A TÁBOROZÓK

Elém most régi nyarak vonulnak,

Páris keblén amikor számüzötten

Rejtettem el bús, dühös arcom

S esküdöztem:

Tatár-dúlta földem sohse lát.

Kedveim mint váltogatták egymást,

Hányszor nőttem és buktam a hitben,

Hogy jók haragja s épülése

Soha itten

Vért új vérrel se moshat el már.

Óh, párisi, dacos bujdosások,

Ti őriztetek meg fiatalnak,

Ki, ím, beérte és bevárta,

Míg akarnak

És mernek is az én társaim.

Új nyár érleli régi vetésünk

S a sok, régi, fúlt párisi nyárra

Úgy gondolok, mint áldott, lelki

Barrikádra,

Ki megvédett az új harcokig.

Tüzelj, Nap, csapkodj, vad, nyári zápor,

Hitek s dúlt mezők már kinyíltak

S kardot verve vas-keresztjéből

Régi sírnak,

Megyek: várnak a táborozók.