Várom őket

Akik elmentek búcsú nélkül

S csukott ajakkal fekszenek,

Oly különös, hogy nem üzennek

A kedvesek.

Oly érthetetlen, hogy szemükkel

Intettek: holnap s lám, soha!

Rájukfagyott némán az élet

Mosolya.

Várom, hogy egyszer szembejönnek

S tovább ballagnak majd velem,

De köztünk, hallom, mély az árok:

A végtelen!

Csak egyszer ülnének le vélem

A lét tavaszi teraszán

S néznénk a holdat, mely, mint arcuk,

Halavány.