Városvég

A város végén áll a régi ház.

Vigyázz!

Tudod-e mit beszél a régi ház?

A régi gyász

van falaira festve

és barna nappal és fekete estve.

Vigyázz,

mert elfog téged is a régi gyász.

A régi láz

gyul minden este bús ablakain ki

s a lelket inti:

vigyázz,

mert elfog téged is a régi láz.

Lázas és gyászos a vidék:

vad ég,

sötét felhőkben izzó hasadék.

Dombfogyásig tart a táj,

ott megszakad a szemhatár,

ott lesz zöldje kék;

mi van tul rajta még?

Talán a semmi. Talán az ég.

A pázsit

egyre kopaszul, egyre vásik.

A gyárból

a csatornába szennyes ár foly.

S tellik a csonka utca reggel.

sok meztelen, piszkos gyerekkel.

Sereggel

nőnek az út szélén a gaz gyomok.

Kutyatej, csallán, szarkaláb,

a hervadt berze búj alább,

legényhüség röpíti pelyhét

s a vad hajnóka húnyja kelyhét.

Mérföldkő mellett nagy rakás homok.

Homok tövén a szöcske herseg

a távol kocsmazajjal versenyt.

Késő délután

pecér jön arra ketrechintaján

s a sok visító eb körül

a tájnak renyhe népe összegyül:

bámész sereg,

züllött koldus, pőre gyerek;

kocsmából is a kis lotyó

s sok cserfes asszony s vén szotyó.

A régi ház

mit vár ugy e vidéken, mit vigyáz?

A régi gyász -

fog el, ha nézel a néma kapúra,

s a régi láz

bus vágya leng a szennyes bús vidéken

s vad égen:

az költi lelked szennyes mélabúra.