VÁSÁRHELYI PÁL SÍRKÖVÉRE

Mértem az országot, vizeinek kísérve futását,

És utat a csüggő sziklafalakba törék.

Elfeledém, hogy utam bizonyos, s hogy amennyi nekem kell,

Amint megszületém, mérve lön a kicsi föld.

Hallom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja!

Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?

Eljön-e a délbáb tündér palotáival álmom

Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?

Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné

Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.