Vasárnap

Én Istenem, ma vasárnap van!

A nagy harangok zúgnak, búgnak,

s a tavaszi ág rügybe pattan.

Még tükröző a vizes járda,

de tavaszra már jól felkészült

s csak ezt a vasárnapot várta.

Én Istenem, ma úgy sugárzik

a nap, úgy ölel, csókol

és meg sem áll a csókja százig.

Én Istenem, a szerelemnek

felpezsdülő ünnepe ez,

s az ablakok mind rám nevetnek.

Úgy szeretnék magammal vinni

valamit ebből az életből,

szomjas két szemmel mind felinni:

Legyen énekem tavasz-ének

s jaj, ne tudjam a virágokról,

a rügyekről, hogy nem enyémek!

...Valaki jön a túlsó járdán,

Csodálkozik, hogy megköszöntöm,

mert bizony-bizony nem is várt rám.

A templom előtt árva nyárfa,

s én jópajtásként kérdem tőle,

hogy ugyan minket ki is várna?

Aztán csak megyek halk léptekkel,

mint akit nagyon elvakított

a lángzáporos tavaszreggel.

Zenél a világ ezer hangban,

a nagy harangok zúgnak, búgnak, –

hisz, Istenem – ma vasárnap van!