Vasárnapi impresszió, autón

Barna sár-szökőkút feccsen, gépkocsink fordulva reccsen;

jobbfelől a Tisza habja lustán villan pillanatra;

úgy állnak partján a fűzek, mint hajuk-mosó vén szűzek:

meghajolva és kifűzve lógatják fürtjük a vízbe.

De billen a föld alúlunk s a falú felé gurúlunk.

Bús gyümölcsös lankad itt és egy kidőlt-bedőlt kerítés:

két galamb a kapu-íven gubbaszkodik primitíven;

lud-felhő zubban körültünk, barnán gágog vissza tülkünk;

ugatás és harang-foszlány fullad el zajunkban osztán.

Vége a litániának, kocsmánál gyűlnek a lányok.

Mi már a mezőt vágtatjuk, falut az estre hagyjuk:

lányokat, templomot, kocsmát, nénit és pipáló gazdát

fölvillanva, s tűnve, hullva, - mintha nem is lettek volna.

Ki mondja meg, mi az élet? Mi élünk-e vagy ők élnek?