Vasárnapi nagymisén

És akkor jött egy imádós nagymise,

illatos, zúgó, színes, mint a többi,

s te érezted, hogy ez a lassú ének

életedet és szívedet betölti.

Az igaz Isten tiszta oltáránál

te voltál akkor asszisztáló kispap

és elmerengve azon gondolkoztál,

hogy van, kinek az örökmécses is nap.

Ki úgy él, mint egy boldog remete,

magányban, némán örök Istenével

és meglátja a szívek ihletőjét

és angyalokkal beszél minden éjjel.

És illatozott csak a nagymise,

színesebb, zúgóbb, nagyobb, mint a többi,

s te érezted, hogy ez a lassú ének

életedet és szívedet betölti.

Benyultál lassan elrejtett tárcádért

és kivetted a három ibolyádat.

– Uram, Istenem, itt vagyok egészen,

hogy ne szórhassál bús fejemre vádat!

Földi kincsemet Neked áldozom,

hogy kétféle vágy lelkemet ne ölje

és mindenemet elédbe teszem,

illatos, tüzes tömjén-füstölőbe.

Szálljon, csak szálljon virágim pora

finom füstfelhő szárnyain elébed...

Zord éjszakákon hullott könnyeim

Neked legyenek: dalos ifjú élet!

...Igy szóltál akkor, zengő nagymisén,

könnyeztél is, akarva nem-akarva

s a tömjén nehéz, felgomolygó füstje

büszke fejedet lassan betakarta.