Végső óhajtás.

Sok gondolatokat szűl s futtat az emberi elme,

Az örökségbe kapkod s fent a levegőben,

Túl az emberiség határán keres örömöt

Szívének és szágúldva képzelete édes

Szülöttjét nyomozza s az egeket ostromolja

Vad vágyódása. Bátran a jövendőnek indúl

És a hallhatatlanság csillagkoszorúját

Homloka ívére kívánja elragadni.

De megjelen a sors! és egyszerre hiú álma

Tetszetős árnyékká s tündér képpé eloszlik.

Mélyen illetődve nézi fellengző reményét

A semmiség örök éjjelében enyészni.

Csendesen alászáll s visszatér a magasról,

De a föld többé nyugalmat néki nem adhat

S bánatos érzéssel szemlélgeti élte virágát -

Váltig elszáradva s a porba tiporva előtte;

Könnyei hasztalan folynak, fel soha nem éled.

Sokszor így az élet javát méltatlan elveszszük,

Nem ügyelvén a szív csendesebb ösztönére.

Magas czélokat hajhászva elveszszük magunktól

Legszebb adományit életünk rózsa-korának. -

Nem örök nevet, se nagy hírt kívánok a sorstól,

Csak eleget tenni engedjen a kor istenének,

Csak szívemet tisztán tarthassam, én megelégszem,

Nagyságot nem, nem hatalmat kérek a sorstól,

Melyek az érző szívet hidegen letapodják,

Nem mosolyog nékik a barátság isteni képe,

És fényök körűl táboroz fekete felleg,

Mely örökös veszélyt hordoz keblében irántuk.

Ama maczedóni vitéz mit nyert a világgal?

Fáradságos élte hány valódi örömöt

Mutathat? Még élte virágában el kellett

Néki költözni s kora sírjába ezer átok

Követte. - A lenyomott népek könnyei voltak

Jelei nagy hatalmának s minden nyeresége.

Csendes magányban és elvonva a világtól,

Környűlvéve résztvevő szívekkel akarok

Élni. A sors akármit ad, csak az az égi

Bizodalom el ne hagyjon s forró kebelemben

Lakozzék s játékát a forgandó szerencse

Bármint intézze, soha nem háborít engem!

Egy öszvehangzó szívnek bájoló körében

A barátság hív karjától által ölelve

Önmagában élni legszebb égi jutalom;

Boldog a ki érzi s használja mennyei javát.

Elmés munka között folyjanak éltem órái;

Az emlékezet szárnyán vizsgálni a régi

Elmult időnek erős embereit és nagy

Tetteket: mint ront és szül a repülő idő.

S lelkesedve legyen szabad szittyai lantom

Csendes hurjai által visszahangzani a sziv

Titkos érzését és a szent lelkesedésnek

Legszebb óráit élnem. A szerelem egyedül

Törülje le a fáradság cseppjeit és báj-

Kebelén hervadjon életem! s az örökség

Adóját engedd végeznem csendes ölében.