Végtelenség

Falu csöndjében zengenek

Idegeim, e hárfahúrok,

Valami nagy kín közeleg,

Az életem ma úgy sír, úgy zsong.

Ó szívem, fájó zeneszer,

Miért csendült meg árva mélyed,

Mért zenged át a végtelen

Idők ölét s az égi kéket?

Miért oly boldog ma az ősz,

Mint áldozás után apáca

S a fájdalom mért oly erős,

Mint nagy szerelmek a halálba?

És miért húz ma mint delej

Az őszi hold a temetőbe,

Miért néz sírva a szemem

Az égi és örök mezőkre?