VÉN HARANGLÁB

Én vagyok a szent csudáló,

én vagyok a szent tudatlan,

én vagyok a virrasztó csend

a pillanatzuhatagban.

Rozsdamarta vén harangok,

korhadt, sötét haranglábon

várják bennem kondulásuk,

vecsernyéjük: a halálom.

Addig tart a gyerekszemű,

szent csudálás, beteg álom.

Hej, de akkor, hej de akkor

megnöveszt majd a halálom:

Vén harangláb földig bókol,

rozsdás hangja mind föltámad:

az utolsó, nagy csudára

lezárom a szemeimet,

megnyitom a koponyámat.