VÉN TUTAJOS DALA

Kemény a gerenda válla,

rossz fekhely a deszkaszál.

Szomorú az égre nézni

s látni, a hold hogy kaszál.

Ma Légrádon, Domborúban,

holnap már Eszék alatt.

Fut a Dráva, visz a Dráva

föld fölött és ég alatt.

Összeróva vaskapoccsal,

fűzfahéjjal a tutaj.

Mint az ember fájdalommal,

köztük annyi baj meg jaj.

Ázott evezőre dőlve

szennyes árba lát a szem...

Zeng a fűzes... Jövő héten

a fiam is elviszem!

Pelyhedzik már a bajúsza,

ismeri már a vizet.

Asszonynépnek, rokolyának

tánc után már bort fizet.

Hadd mélázzon holdvilágban,

pipaszónál csöndesen.

Hadd tudja meg: nem szebb ennél

a mennyország csöndje sem.

Pirosbőr harmonikáját

a vállára köttetem.

Így legalább a szívemet

szív szerint kiönthetem.

Végigdőlve számolom majd,

hány év ment el, hányszor tíz.

Vén tutajos, elég volt már!

Fut az élet... Fut a víz.