Vénasszonyok nyarán

A ég törékeny, lágy üveg most.

A napra tartjuk sárga arcunk.

És félrebillent lógó fejjel

álmodunk, vagy csak alszunk, alszunk?

Ma semmi sincs. Ma minden emlék.

Mi földre sujtott, lengve fölszáll.

Sovány kóró zörög a szélben

és int a búcsuzó ökörnyál.

Vörös gyepen ülünk setéten,

megannyi nappali kisértet,

húsz éves kávénénikék és

huszonkét éves agglegények.

Hervadt krizantém gomblyukunkba.

Kisírt szemünkben nyári bánat.

Leégett gyertyák. Őszi csókok.

Üres kupák. Halotti ágyak.

Mind itt vagyunk, mind idejöttünk,

kik zörgetünk bezárt kilincsen.

Sütkérező szerelmes árnyak,

kiket nagyon megvert az isten.