Vendéglő havas hegyek között

Kis vendéglő a nagy hegyek között.

Minden békesség ideköltözött.

A kályha vasán párologva forr

a fűszeres és cukros, sárga bor.

Az asztalon sült. Izletes falat.

Míg falatozom, nézem a falat:

a falusias, vén, meszelt, meleg

falon két ócska festmény díszeleg.

Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,

kúszán felmázolt. De van benne szív.

Az egyiken két ferde ház előtt,

napfényes, zöld, májusi délelőtt

pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,

arannyal ékes tolluk pamacsa.

A másik képen tágas hómező,

a hó kavargó, sűrün pelyhező

s két tömzsi állat nyargalászva von

egy karcsu szánt a süppedő havon,

– a két ficamlott, kedvesen suta

állat félig ló, félig őz-suta

Míg a vaskályhán gőzölögve forr

a fűszeres-illatu, sárga bor

s a macska nesztelenül lépeget,

nézegetem a csacsi képeket.

S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek

koromban, künt az égszínkék, kerek

pocsolyában, májusi délelőtt

négy kacsa uszkált a házunk előtt,

én hevertem a pázsiton hanyatt

és bámultam a festett aranyat

új meséskönyvem színes födelén,

egy kis hercegnő koronás fején,

ki szánkán szállt a hómezőn haránt,

– két rénszarvas röpítette a szánt.

...Esik a hó. A korcsmáros köhög.

Poharamban forró bor gőzölög,

az óra lassan üti a hatot

s álmos vagyok és roppant meghatott.