Veni!

Öröm, te régi szó, te múlt napok faunja,

Örökre eltünél és nem jársz vissza újra?

Hiába várom én, hogy egy napon beállít

Kacajod s zengenek elnémult fuvoláid?

Hiába ülök én vezekelőn a porban,

Siratva életem, ifjan megölt halottam?

Hiába nézek én a ködlő távolokba,

Örökre elmaradsz, öröm, szép déli pompa?

Nem volt elég a könny, a hervatag panasz, jaj,

Nem volt elég a dal, mely szenvedést magasztal?

Öröm, kit Schiller és Beethoven áldva zengett,

Jőjj el, jőjj el, te szép, te kedves, égi gyermek!

Csak egy mosolyodat akarnám látni még én

S elmennék gondtalan, áldón, megáldva, békén.