Venus Mystica

Legyen tiéd az életem s a vérem,

észromboló, szívejtő szerelem,

tépj rongyra mindent, mi lélek, szemérem,

törd össze álmaim és életem.

Mi félelmesebb nálad és mi mélyebb?

Tebenned egy lesz a halál s az élet,

s csókolkozik sikongva esztelen.

Észromboló, szívejtő szerelem.

Párnád olyan lágy, mint a síri párna,

koporsód hűs, de lefekszem bele.

Halálos kedvbe hívsz gyönyörcsatákra,

te gyásznak násza, holtak élete.

Hűs, rettegéses érzés vonz a nőhöz,

egy bús vágy, mit mindenki titkon őröz.

Láztól vacog, fagytól ég homlokunk,

félünk a sírtól, s tűzzel csókolunk.

Elfogyni, égni hajt az ősi törvény,

a láng a kéklő égben eltünik,

hűvös avar zúg az erdőknek öblén,

a víz oszolva hányja gyűrüit.

Egy másvilági kény játszik mivélünk,

a sírokon fetreng a szenvedélyünk,

csókért kapjuk az életet s halált,

és tőle éled a víz, lomb s a láng.

Te jársz e fátyolos, sötét világba,

bölcsők, koporsók titkos Vénusa,

én is tehozzád futok, mint az árva,

látom, teérted zúg e vad tusa.

Megsebzett lelkem, e vérző galambot

neked adom, s előtted porba hajlok,

s ujjongva zengem napfényes imád,

tied a könny, vér s az egész világ!