Vénusi harc

Van egy harc, amelyben az ellenség deli

Ifjak ellen titkos fegyverét emeli,

Titkos fegyverét, mert Márs, a hadak atyja,

Vért ontó szablyáját ebben nem forgatja;

Méregben feresztett nyilak nem repdesnek

Itt, de a vitézek mégis sebbe esnek;

A vérpatakoknak bár nem hallik zajja,

A nyögdécselőknek egekig hat jajja;

Sőt maga Cupidó rózsás ágyon forog,

Igéző nézéssel kevélyen vigyorog,

S mosolygó grácia sétálgatván körűl,

E deli vitézek seregének örűl.

Mégis szemeikből a terhes felhőnek

Vizéhez hasonló könnyforrások nőnek.

Csudálatos harc ez, ugyan az embernek

Szívébe micsodás élű pallost vernek?

Vénus ez, akinek szeme szivárványa

A szívbe halálos mérgű nyilat hánya;

Vénus az, aki, míg vitézeit nézi,

Égő szemeivel halálra igézi.

Aki, míg csókjai harmatját öntözi,

A vitézt rablánccal titkon megkötözi.

Úgy van, kik a szíren szavára megállnak,

A tenger elnyelő örvényébe szállnak;

Míg Sámsont Délila álommal kínálja,

A gyilkos kéz alvó szemeit kivájja.