Vers a galambokról

Imádságos lélekkel

jaj, kevés ember van ma!

Az én szivem most biztató,

hegyi, sugárzó, tiszta tó,

tenger-szemű Szent Anna.

Jaj, kevés ember van ma,

aki szépeket gondol:

nagy lármás napok estelén,

hadd írjak bongó verset én

a fehér galambokról!

Olyan fehér a szárnyuk

olyan fehér a csókjuk,

milyenre csak ég könnye mos

és nem fehér a papíros

ha írni vágyom róluk.

Liliom-kelyhű álom,

Szűz Szent-Lélek varázsa!

Igézetes-szép mindahány,

mint vasárnapi kisleány,

ha megy az áldozásra.

Tán mindegyikök sóhaj,

messze valaki álma...

Kis galambházból jöttek el,

hogy legyen itt egy röpke jel

fehér valóra válva.

A szembelevő házon

tipegnek, búgnak halkan –

Jaj, vigyázzatok emberek,

még sóhajtani sem merek,

hogy nehogy megzavarjam!...

Imádságos lélekkel

ember alig is van ma!

Az én szívem most biztató,

sugárzó, hegyi, tiszta tó,

szép, tükröző Szent Anna...

Most zengnek muzsikámon

halkan hárfázó hangok:

kiüldözik a dúc-falak

Szent Anna tóba hulljanak

a hófehér galambok!...