( VERSEM KOMOR...)

Versem komor, félelmes bajtárs,

A jaj-mezőn, ha nagy a zajgás

Lábai vígadozva jönnek,

Mint Noé végén vízözönnek.

Súlyátul görnyed gyáva szív:

Sarkát keményen odanyomja,

Kegyelmet pallósára hív

S botor fülekhez nincs pardonja.

Ilyen legénnyel bizakodván

Győztesen állok minden tornán,

A senkiket hadakba lássam:

Megvédjük egymást én s bajtársam.

Bátor. De félek egytül én:

Ha szálló pihe napsugárban,

Csak, versem nagy szemed tüzén.

Meg kell tagadni bús bajtársam.