VÉSZ

Bús vihar kél, duzzad a hab,

Vízközépen csolnakom;

Isten hozzád, messze kék part!

Isten hozzád, hű lakom!

És te lyányka légy szerencsés,

Kit más boldog karja bír!

Szikla s örvény én körűlem,

S hullám közt vár puszta sír.

Bús vihar zúg, harsog a hab,

De szivemben néma csend;

Melyen vad ború sötétlik,

Melyre fény már nem dereng.

Itt tekintek a vizekbe

Mélyen, tompán, hidegen;

Kín és kény, és föld és élet

Oly üres, oly idegen!

Szikla rendít, nyíl az örvény,

Szállj fenékre csolnakom!

Fennzajong bús tenger árja,

Lenn ezüsthab hű lakom.

Majd a vándor vész között jár,

Kormányán kétségben űl,

Nem sejdítve, hogy hajója

Enyhe sír fölett röpűl.