VI. ZSOLTÁR

Uram, te nagy haragodban,

Ki miatt vagyok búban,

Engemet ne feddj meg,

És haragodnak tüze,

Szűnjék meg sebessége,

Kiben ne büntess meg.

Nékem, Uram, légy irgalmas,

Mert vagyok nagy fájdalmas,

Ne hagyj, Uram, kérlek,

Gyógyítsd meg sérelmimet,

Elrettent tetemimet

Újítsd meg, hogy éljek.

Lelkem igen háborodik,

Ínségiben bánkodik,

Kesergek szívemben,

Uram, meddig hádsz engem

Ekképpen veszekednem

Ez nagy gyötrelemben?

Térj, Uram, kegyessen hozzám,

Mert jaj elfogyatkozám,

Te nagy irgalmadból

Szánj meg nyavalyáimban,

És ne hagyj kínaimban,

Ments meg az haláltól.

Mert ha mindnyájan meghalunk

S ez világból kimúlunk,

Nincs emlékezeted

Senkinél az halálban.

Fekvén az koporsóban,

Ki dicsérne téged?

Elfáradtam bánatimban,

Egész éjjel sírtomban,

Könnyhullatásimmal.

Nedvesítem ágyamat,

Áztatom nyoszolyámat

Sűrő siralmimmal.

Én sok bosszúságim miatt

Az én orcám elhirvadt,

Szemem homályosult,

Ezt szerzik ellenségim,

Vigadnak gyűlölőim,

Kin szívem elbúsult.

Azért tőlem elmenjetek,

Kik gonoszságban éltek,

Távozzatok innen!

Mert az Úr kiáltásom

Meghallgatá sírásom,

És bévőn kedvében.

Könyörgésem meghallgatja

Az Úr, és elfogadja

Én imádságomat,

És azmit tőle kérek,

Minden jókat megnyerek,

Úgy kívánja jómat.

Azért minden ellenségim

És én háborgatóim,

Pironkodjatok el!

Már mind hátra térjetek

És megszégyenüljetek,

Nagy hirtelenséggel.