VIGASZ

Ne hadd el magad, öregem,

bőröd ne bízd kereskedőre,

ki elád felhőt az egen

s a földön telket vesz belőle.

Inkább segít a kutya szőre

a teríthető betegen,

semhogy magát miértünk törje,

aki sorsunktól idegen.

Magának rág mind, aki rág,

a fogacskák azért fogannak.

S mert éhes rongy vagy, a fogát

elkoldulhatod-e a kannak?

Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,

ki fűtve lakik öt szobát,

falain havas tájak vannak,

meztelen nők meg almafák?

Hihetsz-e? Szagos kis dorong

édes szivarja s míg mi morgunk,

ő langyos vízben ül s borong,

hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!

Ha pincéjébe szenet hordunk,

egy pakli „balkánt” is kibont!

Szivére veszi terhünk, gondunk.

Vállára venni nem bolond...

Bús jószág, ne vetéld magad!

Együtt vágunk a jeges télnek.

A jégből csak lucsok fakad,

de hű társ - éhezők kísérnek.

S ha most a tyúkszemünkre lépnek,

hogy lábunk cipőnkbe dagad,

rajtad is mult. Lásd, harc az élet,

ne tékozold bizalmadat.