VIGASZTALÁS

Mindég csak sírsz? csak bús siralomra

Nyílnak most is bágyadt szemeid?

Mindég csak e gyászos sírhalomra

Öntözgeted néma könnyeid?

Tudom, legszebb örömid reggelét

E szomorú hant alá zárád;

Tudom, árva szíved kedves felét

Kéri vissza epedő orcád.

Oh, hárítsd el ázott fátyolodat

Bús szemedről, kegyes szenvedő!

Nem fedi már szeretett tárgyadat

E porhalom s mohos temető.

Ott lebeg már az öröm szárnyain,

Hol a békés Léthe csörgedez,

S virágzó zöld pálmák árnyékain

Örök élet lelke lengedez;

Hol a myrtus- s amarantszigetek

Felett arany aether mosolyog,

S illatozó balzsamos ligetek

Közt az élet forrása ragyog;

Ott békesség s isteni nyugalom

Harmatozva száll mindenekre,

Nincs ott bánat, sem gyász, sem sírhalom,

Sem bús fátyol halvány képekre.

Nem szakad el a hív szerelemnek

Ottan többé rózsakötele;

Ott virrad fel a sokat sírt szemnek

Bíborszínben kívánt reggele.

Vár tégedet is e dicső tájék!

Ezentúl szent hantjait járod;

Vár szeretőd, vár e kedves árnyék,

S nemsokára szívedhez zárod.

Akkor égi csókok törülgetik

Gyöngy orcádról kegyes könnyeid,

S rég ohajtott karok ölelgetik

Rég ohajtott szűz tetemeid.

Ölelkezve fogtok leborulni

Dicső Atyánk szent zsámolyánál,

S édes örömlángokra buzdulni

Cherubimi harmóniánál.