Vigília

Künn a világ van. Künn van az idő,

Künn van a tér. Itt örökkévalóság,

A mi életünk örök, rémitő,

A mi rózsáink a mennyei rózsák,

A mi szívünkön az Isten szeme,

A mi életünk az Isten kezében,

A mi zenénk a mennyei zene,

A mi országunk fönn az örök égben!

Künn a világ van. A világ szabad,

A világ tűnő, a világ az élet.

Mi vagyunk, ó jaj, a bús madarak,

Kik az örök ég eresze alatt

Várjuk, mikor zeng és mikor szakad

Szegény, szegény szívünkre ama nagy,

Amaz utolsó és örök itélet!

Ne nézzetek a múló asszonyokra!

Örökké ég az Úrnak csipkebokra

És Dávid elefántcsonttornya vár ránk,

Ha majd hideg lesz könnyes, földi párnánk.

Az égi rózsa nyílik számotokra:

Ne nézzetek a földi asszonyokra.

Titkos értelmű rózsa a mi rózsánk

És hervadó kert mind, ami valóság

És a világ minden virága elfagy

És a vígság minden világa elhagy

És egy virág örök virág: a jóság.

Titkos értelmű rózsa a mi rózsánk!