VIII. Más. Nótája: Minden nap jó reggel...

Sűrő könyvhullással, gyakor sóhajtással

Emlétem én sorsomat,

Mert bánatim árja bús, szívemnek jajja,

S boldogtalanságomat

Naponkint neveli, szívemet epeszti

Újítván fájdalmimat.

Szívbéli sebeim, szerencsétlenségim

Óránkint nevekednek,

Sok fohászkodásim, gyakor jajmondásim

Szintén megemésztenek,

Elmúlt reménségem, nőtten nő ínségem

S bánatim nem kímílnek.

Mindenben ismérem, szívem kínját érzem,

Sebeimet jajgatom,

Az álnok szerencse kegyetlen bilincse

Rajtam vagyon, jól látom,

Mert mikor nyugovást, várnék megújulást,

Haragját tapasztalom.

Velem mostohául, nagy kímiletlenűl

Bánék, minden jól látja,

Minden örömemet, várt reménségemet

Mert bánatra fordítja,

Valamit elkezdek, semmit nem végezek

Boldogul, mert elrontja.

Mindenkor háborút, nyugvás helyet hoz bút,

Ellenem hadakozik,

Sok keserűséget, szívbéli ínséget

Hoz reám s meg nem szűnik,

Valamíg életem el nem fogy, azt vélem,

Haragja el nem múlik.

Mostoha kezei és mérges nyíljai

Ejtnek halálos sebet,

Ritka mosolygási és apolgatási

Osztnak keserű mérget,

Gyakor változása, állhatatlansága

Nemz reméntelenséget.

Gonosz fösvény marka, ki méreggel rakva,

Nyújt kis jó után sok bút,

Kincses adománya, mint Etnának lángja,

Skorpiókkal rakott út,

Aki jovát veszi, ottan veszély íri,

Követi s utána fut.

Kinek jovát osztja, szabadságtul fosztja,

Repeszti hálójába,

Onnan szabadulni, csendességet érni

Nem lehet, mert markába

Az üstökét tartja, és holtig jártatja

Ő Labirintusába.

Nem bízom ő benne, mert minden jó kedve

Teljes keserűséggel,

Egy marokni mézzel, ha kínál epével

Tetézi sok ínséggel,

Kinek kezét nyújtja, veszélybe taszítja,

Játszik kegyetlenséggel.

De hiszem, az Isten hogy kegyelmes lészen,

Meg szán szegíny fejemet,

Az szerencse ellen ő felemel engem,

Megsegíti ügyemet,

Sok bánatim után üdvesség kútján

Viszi Mennybe lelkemet.