VIII. ZSOLTÁR

Ó, Felséges Úr, mi kegyes Istenünk,

Melly csudálatos az te neved nékünk!

Nagy dicsőséged ez egész földre

Kiterjed, és fölhat az egekre!

Dicsérnek téged még az csecsszopók is,

Szájokban viselik nevedet ők is,

Kik által ellenséget megejtesz,

És bosszúállót megszégyenítesz.

Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak,

Mellyeket az te ujjaid formáltak,

Az eget, holdat, az fényes napot

És szép renddel az sok csillagokot:

Csudálván mondom: Micsoda az ember,

Ki tetőled ennyi dicsőséget nyer!

De micsoda az embernek fia,

Kiről fölségednek van illy gondja?

Az Angyaloknál noha egy kevessé

Kissebbé tőd: de nagy dicsőségessé

Teremtéd őtet, és magasztalád,

Nagy dicsőségre fölkoronázád.

Kezed munkáján őtet Úrrá tevéd,

Hogy azokkal bírna, néki engedéd,

Valamit ez világra teremtél,

Mindeneket lába alá vetél.

Juhot, ökröt és egyéb állatokat,

Az hegyen és völgyön élő vadakat,

Kik az erdőkön széjjel legelnek,

Avagy az sik mezőkön tengenek,

És az röpöső égi madarakat,

Kik hangicsálnak szép melódiákat;

És sok halait az nagy tengernek

Birtokában adád az embernek.

Ó, fölséges Isten, kegyelmes Urunk,

Melly csudálatos az te neved nálunk!

Fölségednek melly nagy dicsősége,

Mellyel teljes ez föld kereksége!