VILÁGGYŰLÖLET

Mennybéli isten, ördög és pokol!

Mivé lett a föld, s még mivé lehet?

Minden bokorban egy világfaló

Minden bokorban embergyűlölet.

Gyűlölnek ők, és átkaik kövét

Dobálják szerte irgalmatlanul,

Ugy dől belőlük az átok, miként

Rothadt szag a sirok nyilásibul.

Szerettetek-e, fickók, valaha,

Hogy most gyülöltök? s imádkoztatok

Az emberiség boldogságaért,

Hogy most lehessen átkozódnotok?

Elkérték kebletekből a szivet

S aztán széttépték azt az emberek?

Nem, a világnak ti nem adtatok

Szívet soha, mert nincsen szívetek!

Nincs bennetek szív, nincs! csak zsebetek

És gyomrotok van, s mert ez nincs tele,

Azért rút a világ előttetek,

Azért keltek ki rútul ellene.

Én is gyűlöltem... volt okom reá;

De amióta e bitangokat

Láttam, mint vágnak Byronképeket,

Azóta gyűlölségem megszakadt.

Mióta ők a földi életet

Oly feketére mázolják: nekem

Sokkal, de sokkal jobban tetszik az,

Több fénypontot vesz észre rajt szemem.

Valóban szép, igen szép a világ;

Van minden évben rajta kikelet,

S van szép leánya minden falunak,

S ha itt egy ember sír, ott más nevet.

Mily tréfás még maga a bánat is!

Szív s fejre mily különbözőleg hat;

Sötétre festi a fehér szivet,

S fehérre festi a sötét hajat.