Villámláskor

A lélek örök, tapogató estjén

nagy szakadékok mellett

fekete ciprusok susognak,

s csüggedt-vonalú szomorúfüzek

lassú ütemre permeteznek könnyet

a zizegő pázsitra.

De olyankor szép, amikor vihar zúg,

s hatalmas kézzel cibálja és tépi

s riasztja fel

az alvó kertnek minden álmait

a szél,

s a füstölő felhők fekete fátylán

átvág a villám cikázó kígyója.

Villámláskor:

ózonszagú a levegő,

s háromszor tátongóbban merednek elénk

a mélységek és a magasságok.