VIRÁG ÉS PILLANGÓ

Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le, kis csapongó!

A mezőnek én vagyok virága,

Kikeletnek zsenge ifju ága.

S égek érted belső fájdalommal,

Mely szivemből könyet és fohászt csal.

És fohászom illat a szelekben,

Gyenge harmat a könyű szememben.

Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le, kis csapongó!

Egy kis ég van a könyű csepjében,

Lelkem száll az illat özönében.

Jer, fürödjél e köny-ég árjában,

Vagy szunyadj el illat mámorában.

Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,

Kebelemre szállj le, kis csapongó!

Egy rövid nap tüneménye létünk,

Elmulik, míg örömet cseréltünk.

Éljük át e kort egy pillanatban,

Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan.

Jer, boríts el fényes szárnyaiddal,

Szídd ki lelkem mézes ajkaiddal;

És ha édes életed kifárad,

Szemfedőd lesz hervadó virágod.