Virágének

Még szöszke, bájos volt, anyányi gyermek,

felvette mégis a nehéz vasat,

de Gyöngyvér árnya a nyomába lengett,

hogy gyenge szíve majdnem meghasadt.

Magába volt a véres küzdelembe

és nem vegyült a vígadók közé,

ha tábori tűz gyulladott ki estve,

nagy, durva vértjét könnyel öntözé.

S hogy részegen gajdoltak a vitézek,

dalolt szivében a halk szerelem

s könnyezve a szűz csillagokra nézett.

A lányra gondolt, majd a messze sírra.

Könny lepte el szemét s merengve írta:

„Gombom, virágom, ágam, levelem.”