Visszapillantás

Hogyha képzeletnek szárnyain

Visszaszállok gyermek éveimbe,

Úgy hiszem, hogy más, hogy jobb világ

S fényesebb a nap, mely ég felette,

Ottan látom cimboráimat,

Lelkök mind megannyi tiszta forrás;

Égnek tükre most, de egykoron

Látom mindenik mi szép medert ás.

És tekintek újolag körűl,

Hol lelek meg egy-egy régi képet,

Merre folyt a jól ismert patak,

Ért-e szirtet, ért-e dús mezőket.

Megtalálom egyikét megint

Szűk mederbe zárva hajtni malmot,

Míg a másik poshad, mert belé

A pajzán sors köveket hajított.

Ott a veszteg tó lett sírja egy

Szép folyásra indult kis pataknak,

Mint erőnknek a köznapiság,

S most vizéből marhanyájt itatnak.

Rég kiszáradt medret látok ott,

Míg amaz tisztítva a csatornát

Föld alatt foly. - S társa ékesen

Mint szökő kút járja a bolondját.

A hatalmasok játékaúl

Egykor oly rokon volt e kebellel,

Most ha hallja gáttörő szavam,

Még köszönni is alig merészel.

Rútúl bánik az élet velünk,

Porba dönti ami felmagaslik

Színén. - Ah, de vigaszúl [Olvashatatlan szó]

Mégis amint egy arcban sugárzik.

Üdvöz légy, hölgy, gyermekévi társ!

Lelked ép forrás volt még csak akkor;

Áldást termő friss patakcsa most,

Melynek árja dús virágmezőn foly.

Óh, a nő jobb, mint mi férfiak!

Kis világa a szív birodalma,

Melynek mint istenség édenét

S kárhozatját is csak ő alkotja.

Messze zajlik tőle a világ,

Melyben vérzik s küzd a férfi keble,

Uralomvágy, hírszomj és erő

Ismeretlen zúgván el felette. -