VISSZHANG AZ ELŐSZOBÁBAN

Lukács készül a nagy audienciára. A Burg fogadótermének az

előszobájában várja, hogy beeresszék. Közben a tükör előtt el

próbálja mondani, hogy mit fog rebegni a felséges úr előtt. Mélyen

meghajlik a tükör előtt, s izgatottan, drukkolva elkezdi a mondókáját:

Felséges úr! alázattal jelentem,

Hogy a kihallgatáson megjelentem,

Megjelentem ügyemről referálni...

(Itt belekacsint a tükörbe, s ravaszul mormogja az orra alá):

És amit lehet, még kireperálni!

De hol is kezdjem? Alig jutok szóhoz...

(Egy pillanatra elhallgat, s a szoba márványfala ekkor a következő

visszhangot zengi vissza):

A VISSZHANG Sóhoz!

LUKÁCS (megrettenve):

Felség, akaratának hódolok,

Elmondom, hogy volt az a sódolog.

Hát az a Désy... hm... belém kötött,

Hogy én busás üzleteket kötök!

(dühösen) Juj, hogy a görcs a nyelvire szaladna!

A VISSZHANG Zalatna!

LUKÁCS (izzad).

Pardon! igen! hát hol is hagytam el?

Hát egy napon a Désy szót emel,

S aszongya ez a goromba legény,

Aszongya, hogy a Magyar Bank meg én,

Hogy mink... hm... hm...

(zavarban) Pardon! Szégyellem mondani...

A VISSZHANG Lemondani!

LUKÁCS (ijedten néz a függönyök mögé, reszketve):

Igen, Felség, lemondok, mert muszáj,

Csak még arról szól e szomoru száj,

Hogy kit ajánlok helyemre utódul!

(lelkesen) Nagy ember ő! Felé hódolva tódul

Hej, huj, a mungók drága tábora,

Övé a záptojások zápora,

(rikkantva) - az alkotmányt felfüggeszti, huj!

A VISSZHANG Geszti? Pfuj!

LUKÁCS (letörten):

Úgy hát Felséged engedje meg, pardon.

Magamra nézve szükségesnek tartom,

Hogy elmenjek, és hogy Tisza is jöjjön,

Engedje meg tehát Felség, könyörgöm,

Hogy elmenjünk, mert nevünk vád fené be...

A VISSZHANG A fenébe!

Ebben a pillanatban megnyílik az ajtó, s a félig ájult Lukács

betántorog a nagy audienciára.