VITÉZI ÉNEKEK
Kedves isten! mely nagy csuda
Midőn híres szerb fejedelm Lázár
Küldé vejét Obility Milost
A latinokhoz szedni adókat.
A latinusok szépen elfogadták őt
És úri vendégséggel megvendégelték,
És vezetik őt a fejér templom elejébe
A fejér szent Demeter temploma elejébe
És dicsekednek a latinusi urak:
Nézd, látod-e Milos vezér,
Látod a mi szent Demeter-templomunkat
Mihelyen és mely nagy,
Tinéktek nincsenek ily templomitok.
Milos erre nekik felel:
Ti okosak vagytok latin uraimék,
Okosak vagytok, de bolondul következtettek.
Ha ti látnátok a mi monostorinkat,
A mi híres királyinknak pium legátumaikat
Milyenek és mely nagyok:
Ha látnátok a studenitzai monostort,
Nem messze a novi pazártól;
Látnátok szent György oszlopait
A régi Dezsék palotájok mellett,
Simeon király pium legátumait;
Ha látnátok nem látott csudát:
Fejér Hilendárt a szent hegy közepében,
Pium legátumát szent Szabbának,
És az ő atyjáét Simeonét;
Ha látnátok Zsiccát a Moráva vizénél
És Iberisnél Caranovca felett;
És Szapottyánt a Raska forrásánál,
Pium legátumát szent Istvánnak,
Előszer koronázott rác királynak;
Ha látnátok a nagy Poprátyot
Zwornik felett Strecsa forrásánál
A kopasz Borogos hegy alatt,
Pium legátumát Vulkán zsupánnak:
Ha látnátok a magos Decsánt
A Fejérvárnál Prizlem mellett,
Legátumát decsáni királynak;
Ha látnátok a legfejérebb Racsát
Szokol mellett, a Drina vize mentében;
Ha látnátok a szép Tronost
Lomnica mellett a Tronos vizénél,
Pium legátumát Jogovity testvéreknek:
Ha látnátok a híres Ravanicát
Dreszavába, Paratyin alatt,
A Ravanica hideg folyójánál,
Pium legátumát a mi urunknak
Híres Lázár fejedelem úrnak;
És a többi szerbus klastromokat;
Ha látnátok és csudálnátok
Milyenek és mely nagyok:
Mi ahhoz képest a ti szent Demeter-templomtok!
És ezt nektek mindjárt keresztülhajtom
Pedig csak kezemből a nehéz buzgánnyal.
De ezt a latinok nem hivék,
Hanem Milossal ők felfogadtak
Ezer sárga aranyban.
Felfogja Milos a nehéz buzogányt,
És feltürköli a fejér kézelőjét,
És imádkozik az igaz istennek:
Engedj meg isten, és fejér templom,
Hogy egyszer rajtad keresztülvethessek,
Nem tereád, hanem rajtad keresztül.
Aztán felsujta a talluképpen könnyü buzogánnyal,
A buzogány elrejtőzött a felhőkben.
Egyek azt mondták: keresztülhajtotta,
Mások mondják: nem hajtotta,
Harmadikok mondják: és igen magosan.
Mikor visszakerült a tollsebes buzogány
Felülről a fejér templomnak, a felhőkből,
Ő beütött a bánusi palotákon
És eltördelte a Szercsalí balkónjait;
És ott megölé a bánus két fiait,
És egy tengeri generálist.
Midőn a latinok ezen csudát látnák,
Megfogták Milos vezért,
Tömlöcbe tették a fenekére.
Gyakran Milos ablakból nézgél,
Nem sajdíthatna-e meg valakit;
De meglátá Kosztát a cigányt,
És őtet istenben testvérévé fogadta.
Istenben testvérem, Koszta cigány,
Íme neked három sárga arany,
Hozz nekem egy levél papirost,
Egy levél fejér, íratlan papirost,
Ezt Koszta az istenért felvállalta,
És az ő kérését teljesítette.
Akkor Milos apró levelet íra,
Az ő ipájának szerbus fejedelm Lázárnak,
Nem írja, amivel levél iratik,
Hanem írja vérrel az ábrázatjából:
A levélben néki tudtára adja,
Mint tették őtet a latinok
Igazságtalanúl fenekére tömlöcnek.
Midőn Lázárhoz apró levél ére,
Azt nézi, mást aprót ír,
És küldi a latinus uraknak,
A könyvben így beszél nékik:
Halljátok latinus uraimék,
Bocsássátok el az én vőmet Milost,
Adjátok meg néki a szokott adókat,
És a fogadás ezer aranyait.
Ha pedig mindjárt nem bocsátjátok,
Az én hitem úgy segéljen engem,
Ellenetek viszem a szerbusokat és magyarokat,
És az egész földeteket elpusztitom,
Meghóditom és tűzzel felégetem.
Midőn latinusok a könyvet áttanulták,
Nyakra-főre elbocsáták Milost,
Megadták néki a szokott adókat,
És a fogadás ezer aranyait.
Elrepűlt egypár fekete holló,
Véres orrúak a szemekig,
Véres lábúak a térdekig,
Elrepültek a török szélekről,
Missáról, térséges mezőről,
Elrepültek híres Bosznián keresztül,
Egészen messze a száraz Krajnyára,
És leestek fejér palotáira
Névvel Kulin kapitánynak.
De intett rájok a Kulin kedvese
Jobb kezével és aranyos kendőjével,
De egy sem akart elrepűlni.
Akkor szóla Kulinnak kedvese:
Isten hozott két fekete holló,
Hová valók vagytok, és mely földről?
Nem jöttök-e Szerbia széleiről,
Missából, térséges mezőről,
Nem láttátok-e én uramat,
Kulin kapitány urat?
Meghódította-e hamar már a szerbusokat,
S egész földeket tulajdonává tette-e;
Ejtett sok rabokat rabságra,
És nagy prédákat nyert-e,
Eljön-e hamar fejér palotájába,
S hoz-e ifju rabnékat,
Mind szép szerbusi leányokat,
Hogy gyermekeimet a palotában hintázzák,
És szolgáljanak a fejér paloták körűl:
Hajt-e nekem elegendő
Szép mácsvai teheneket,
És nagy támnai fejér teheneket?
Midőn ezt hallá a két fekete holló,
Egyik károg, másik beszéli:
Héj istenemre, Kulin asszonyom,
Mink tegnap a szerbiai szélekről jöttünk,
Missáról, a térséges mezőről;
Örömest hoznánk jó hireket,
De szükség igazán beszélni:
Láttuk a te uradat,
Kulin kapitány urat.
Ő tegnap attakot csinált
Hogy szétverje a szerbusokat a Missáron,
És keresztülmehessen Belgrádvárnak;
De őt a szerencse megcsalta,
Mert őt a szerbusok bevárták
És egész hadát szétűzték,
És ő is, neked a vitéz, elesett
Az ő kedves sógorával,
Sógorával Mekmet kapitánnyal,
A Zwornikból Fejérvárból valóval,
Aki volt jobb szárnya
Egész Boszniának és az ő széleinek.
És mi vájtuk ki az ő szemeiket,
És az ő véreikkel megittasodtunk.
Többé neked nem fog eljőni palotához,
Sem hozni ifjú rabnékat,
Sem hajtani prédákat Szerbiából.
Éles kardját a te uradnak,
Amilyen egész Boszniában nincs,
És többi öltözetét és fegyvereit
Hozták volt a szolgák,
Hogy elhozzák a fejér palotába;
De a szerbusok őket utolérték
Kitogban, és mind elrablották.
És íme mostan az éles kard
Milosnál pozerszki vezérnél vagyon,
És szebben nem illene hozzá
Mint ha érette lett volna készítve.
Mikor ezt hallá Kulin kedvese,
Leveté kézkötőjét jobb kezéről,
És tépi az ő aranyos haját,
És jajgat fejér torkából:
Kara György! soha se vigadj,
És Kitog! soha se zöldülj:
Mért vesztetted el az én uramat
És a többi boszniai vitézeket,
Milyeket Bosznia soha sem fog szülni!