Vonat alatt

Azt hinnéd ugyebár,

meghal, aki a pöfögő, dohogó

mozdony alá hajtja a sínre nyakát.

Jaj, látod, a sínre feküdtem,

szikrát szitál és robbanva robog

fekete, szörnyű korunk.

S az én testem olyan erőtlen,

az én nyakam olyan fehér,

az én vérem olyan piros.

És megtudod-e érteni,

mit jelent

meg nem halni, kinlódni csak,

égő szikrát fogadni vérbefutott

szemedbe

s minden ébernél-éberebb öntudattal

számolni a csattogó kerekeket.

Egy – kettő – három – négy –

öt – hat – hét... –