VÖRÖSMARTYHOZ

Hallgassak-e, mivel szeretlek,

Miként atyámat szeretem?

Hallgassak-e, mert teneked sem

Fáj majd ugy a szó, mint nekem...

Hogy is tehetted, amit tettél,

Az isten szent szerelmeért! -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Azért hagyád el a muzsákat,

Azért tevéd le lantodat,

Hogy földre szállván az egekből,

Tüstént besározd magadat.

Sarat, sarat kell látnom rajtad!

Inkább szeretnék látni vért. -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Ime a sas, ha itt alant van

A földön, milyen nagy madár,

S olyan kicsiny, hogy alig látszik,

Midőn a fellegekben jár.

Te fönn valál nagy, s lenn kicsiny vagy;

Az ember ily csodát nem ért. -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Megunta azt a szennyes pályát

A nemzet, melyen eddig ment,

Kiküzködé magát belőle,

S uj célt tüzött ki odafent,

S ti visszahurcoljátok őt a

Mocsárba, honnan már kiért. -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Mit bánom én, hogy nem magad vagy,

Hogy ott száz és száz van veled?

Habár ott volna valamennyi,

Itt kéne lenni teneked.

Ha a költő is odahagyja,

Ki küzd aztán a jó ügyért? -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Te voltál a nemzet költője?

Te írtad azt a Szózatot,

Mely szólt egy országnak szivéhez?...

Azt most már szétszakíthatod,

Mert hieroglif lett belőle,

Amelyet senki meg nem ért. -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.

Ki hitte volna? én nem hittem,

Hogy neved is, e fényes név,

Hazánk egén csak rövidlétű

Futócsillag volt, nem egyéb.

Omoljatok, szemem könyűi,

E lehullott szép csillagért! -

Nem én tépem le homlokodról,

Magad tépted le a babért.