VÖRÖSMARTYHOZ.

By Mihály Tompa

Hír nélkül szunnyadoztak

Az elhunyt ős apák,

Kik a dicső szabadság

Csatáit harcolák.

Küzdelmeik dijában

Arasznyi tér juta,

Hol rajtok átüvöltött

A fergeteg zaja.

Nem volt, ki síruk ormán

Nevelne zöld füzért,

A jogcsaták hevében

Kiontott vérökért.

Látá az ég, s lekülde

Kegyéből tégedet,

Hogy felrázd énekeddel

Az alvó nemzet. -

Zengett a dal, varázsa

Keblekbe elhatott,

S a fásult szívredőkben

Szentebb hév gyúladott.

Sasszárnyakon repűle

Magasztos éneked,

Majd földre, majd egekbe

Kapott el ihleted.

Tűzszárnyalásaidban

Kevesléd a jelent,

Küzdéseid határa

Tovább, továbbra ment.

Megénekléd dalodban

A vészek harcait,

Feltártad romjaikból

Az ősök sírjait. -

És a dal, ők is élnek,

Békén szendergenek,

Megállnak hamvaiknál

A késő gyermekek.

Babérjaik virulnak

A néma hant felett,

S örök időkre fűzi

A hív emlékezet.

S mig őket álmaikból

Életre fölhozád,

Nevednek is a legszebb

Érdembabért fonád.

De te még boldogabb vagy,

Mert fürtödön ragyog,

Mit a dicső apáknak

Nem adtak századok.