Watteau

Hol Párizs ujjongó szimfóniája

Zöldes fák árnyán halkká finomul,

Hol szökőkút csacsogja vidorul,

Mily szép a nyírt park alkonyati bája:

Ott áll a szobra fehér csöndesen,

Watteau, a törpe ember ott mereng el

Kacér Párizs egén nagy nyílt szemekkel,

Mosolygón, némán és negédesen.

Alant egy asszony, tán maga a Szépség,

Ajkán rajongás márványmosolya,

Fehér rózsákat nyújt felé fehéren.

Watteau! A szerelem szomorú kéjét

Nem élvezé e törpe gnóm soha

S most csókokat hall minden csöndes éjen!