X. [LELKEMNEK HALVÁNY GYÖKEREI...]

Lelkemnek halvány gyökerei,

mik a szívemben áznak,

megkeseredtek, s mint halálvirág:

pompáznak ők és fáznak.

Bús percek titkos rejtekén,

mint polcon régi könyvek,

még hív egy íz, egy korty, egy csók,

hogy újra létre jöjjek;

de én már élni nem tudok:

szent titkok megkötöttek;

kiittak engem a napok

s az éjjek, a töröttek.

És fölszíttak a csillagok,

önútam belémbotlott.

S hol vágyaimnak éke ég,

ott szám már áment mondott.

Számban a halál tört ize,

már nincsen, ami áltat.

Hűs tagjaimról életem

lassan lefolydogálgat.