XCII FOGOLYMADÁR ÉS VISLA

Fogolymadárral a csalitban öszvejött

Egy visla, ki barátságosan kezdé amazt

Dicsérni, mondván: Szép, bizony szép vagy, fogoly,

Ha szemeidet behunynád, mint illenék

Az neked! oh sokkal szebb volnál és ékesebb!

E szónak hitt; behunyta szemeit, és legott

A visla őtet elkapá. Sirt, jajgatott,

S csak azért könyörgött neki, hogy míg az ő nevét

Nem mondaná ki, meg ne ölné. A kutya

Alig nyitá fel száját, hogy kimondaná,

Belőle kiröpült a fogoly.

Jaj énnekem.

Mért kelle szólnom: a visla azon bánkodott;

Ellenben a fogoly mondá: Jaj énnekem!

Mért kelle alunnom, mikor álom nem jött reám.

Mikor vigyázni kellene, alusznak sokan.

Sokan, mikor nem szükség, akkor szólanak.