XCIII. CSAK AZT SZIGYENLEM...

Csak azt szigyenlem,

Hogy a szerelem

Kinzotta hív éltemet!

Mert nincs már hívség

S minden álnokul ég:

Porrá törte szívemet.

Mindenben gáncsa,

Semmi reváncsa;

Nemcsak megvetett,

Még megnevetett,

Igy fizette béremet!

Igy fizette béremet.

Mindent követtem,

Mindent szenvedtem,

Reménlvén, lész jutalma;

Mindenkin! S csigáját

És kilencz próbáját:

De tüze volt csak szalma.

Csak édesgetett,

Meg megejthetett,

Tett igéretet,

Rabszíjat vetett, -

Illyen az parolája.

Bolond az ollyan

Az ki haszontalan’

Tűr, mint eb az árnyékért,

Az hajó járássán

S kígyó nyoma után

S az bogarat követi:

Ezt nem gondoltam,

Még megpróbáltam,

Vagyok meséje

És szenvedője,

Mért kinlódtam ezekért?!

Habár megtörtént

Szenved ezer ként,

S pirulok, megcsalattam;

Ki nagy hittel szóla,

Mit tehetek róla,

Bálvány volt, kit imádtam.

Káromrúl tanulok,

Másokot tanítok,

Példát vegyenek -

Hiv sziv szegények, -

Bánom, hozzá hódultam!

Bátor ez utólsó,

Még sír az koporsó

Eltemeti éltemet!

Nem lész soha többszer,

Habár történt egyszer,

Jégre vigye hitemet;

Másként gondolom

És megfontolom,

Hogy hív s épnek

S nem lárvaképnek

Pecsételem hitemet,

Feláldozzam szivemet!