XCV OROSZLÁNY ÉS MAJOM

Az állatok országában, míg nálok király

Nem volt, kegyetlen gyilkosság uralkodék;

Sokszor csekély, vagy semmi okból szaggatá

Erős az erőtelent: haszontalan panasz

Hegyeken, erdőkön és mezőkön hallatott.

Elvégre többen öszvegyülvén, gondolák,

Hogy egy hatalmasbat birónak kellene

Választani, kitől félne nagy és kicsiny lator.

Ekkor az oroszlányt választották, és neki

Királyi pálcát adtak, azon kötés alatt:

Hogy lenne kegyes, irgalmas, jó törvényhozó;

Hitét s igéretit szentűl megtartaná.

Alig kezde parancsolni, tett igéretit

Megbánta; mert előbbi vad természetét

El nem felejté. Hát álnoksághoz fogott:

Majd ezt, majd azt az állatot szép szín alatt

Hivá magához, s kérdezé: Büdös-e nekem

Szájam, lehelletem? Ha találta mondani:

Büdös; megölte, s azt is, aki hallgatott.

Igy elvészett sok szarvas, őz, nyúl, erdei

Disznó s más állat.

A majmot utolszor hivá,

Ki, amit tőle kérdezett, arra ravaszúl

Felelt: Uram, királyom! Nemcsak nem büdös,

Hanem ugyan kellemes illatú lehelleted.

Ennek, szégyenből akkoron, megengedett,

Mint nagy dicsérőjének; de vigyázott reá,

S az ölettek számát vele toldani szándékozott,

Igy tett: Mintha beteg volna, tetteté magát.

Ezt hallván, öszvejőnek minden állatok

Látogatására a királynak. Orvosok

Nyelvét nézegetik: majd bal, majd jobb pulsusát

Billegetik; s azt találák, hogy gyomrát neki

Terheli nyers falat, amely úgy lágyulhatna meg,

Ha majombél véresen boríttatnék reá.

A Főtanács kiáltá: Úgy, úgy, úgy legyen!