XCV. ZSOLTÁR

Jertek, örvendjünk mindnyájan

Az Úrban, mi kősziklánkban,

Vigadozzunk szép énekekkel,

Menjünk színe eleiben,

És magasztaljuk kegyessen

Örvendetes dicséretekkel.

Mert ő az hatalmas Isten,

És nagy király mindeneken,

Ő az fejedelmeknek Ura,

Ez egész földnek mélségét

És az hegyeknek erejét

Hatalmas kezében foglalja.

Övé az tenger, azmellyet

Erős kezével teremtett,

Az szárazt is ő szerzé szépen,

Az Úrnak, jer, imádkozzunk,

Néki térdet, fejet hajtsunk,

Azki minket teremtett bölcsen.

Mert ő Istenünk és Urunk,

Mi pedig juhai vagyunk,

Ő legeltet minket, mint nyáját.

Lágyítsátok szíveteket,

Hogyha hívand ma titeket,

Legottan hogy halljátok szavát:

Mint az Meribánál régen,

És az Massa puszta helyén,

Mond Isten: Az népek mint jártak,

Holott az ti eleitek

Engemet megkísértöttek,

És csuda dolgaimat látták.

Hol negyven esztendeiglen

Engem búsítottak szörnyen

Az ő kemény természetekkel,

Mondék végre: Imé, ezek

Gonoszságokban elmennek,

Az én ösvényem nékik nem kell.

Kiért rájok megharagvám,

Hogy tőlök így bosszontatám,

Mivelhogy ők meg nem térének,

Én megesküvém nékiek,

Hogy soha örökké ezek

Nyugodalmomba bé nem mennek.