XCVI. TIED VAGYOK...

Tied vagyok,

Mert már nagyok

Szerelmidnek gyötrelmi;

Bár irhatom

Nem birhatom

Olly szivednek sérelmit;

Bár próbáltom,

Alig álltom,

Eddig is mit szenvedtem:

Megismérem

Gyarló vérem,

Tovább már nem türhetem!

Azt itéltem,

Én ugy véltem,

Hogy tréfa csak szerelmed;

De valóság

S állondóság,

Azért rajtam győzelmed;

Megvetettem

És nevettem,

Maskarának gondoltam;

De nincs gáncsa,

Sőt reváncsa,

Midőn jól megfontoltam.

Kik ismérnek,

Bár késérnek,

Nincs hitele másoknak;

Tekingetnek

S integetnek,

Vagy messéje azoknak;

Kezeidet

Ha szoritják,

Jajt mondanál, gondolom:

De titkossan

Elszenveded,

Én érettem, jól tudom!

El nem érnek,

Bár igérnek

Néked arany hegyeket,

Mentegetnek

S fenyegetnek,

Zománczozzák sziveket;

De te mivel

Vagy szintelen

Nem túdsz semmi szineket,

Megneveted

És megveted

Kincsem, minden kincseket!

Az hiv kőszál

Erőssen áll,

Nem mozditja viz’ habja,

Haboztatnak

Sanyargatnak,

Vagy mégis egynek rabja!

Ezt dicsérem,

Még azt érem

Hogy hiv sirba temetnek,

Jéghamvamban

És poromban

Affectusim égetnek.