XII. BÚSÚLY SZIVEM ÉRTED, HIVEM...

Búsúly szivem érted, hivem,

Hogy tőled eltávozik,

Személyedtül, szerelmedtül

Megválik s elnyomódik;

Mit miveljen s mint éljen?

Ohajtson vagy reméljen?

Majd meghal, úgy aggódik.

Csak árnyékban s gondolatban

Kinos szivet szeretni,

Élő szivnek és léleknek

Árnyékért fohászkodni,

Tündérképet imádni,

Bálványozni s áldozni, -

Jobb ma inkább meghalni.

Már föltettem s megesküttem,

Soha igy nem szeretlek,

Valóságért, nem kétségért,

Ha jádzom, koczkát vetek;

Ha pirúlok s ájúlok,

Ha bággyadok s meghalok,

Bizony ingyen nem epedek,

vagy: Én érdemért szenvedek.

Az vad mássát, édes társát,

Példa, miként sajnálja,

Mint kergeti és kesergi,

Meddig föl nem találja,

Bánkodik és aggódik,

És nyughatatlankodik,

Kénját nem is számlálja.

Vedd szivedre és hitedre,

Ha azt tetszik követni,

Minutára s pillantásra

Ha kit tetszik ismerni;

Noha titkon gyötrődöm,

Tusakodom s törődöm,

Tudok sokat szenvedni.

Mégis áldlak és imádlak,

Ha tőlem eltávozol,

Megpróbálom és vizsgálom,

Ha ezzel nem változol?

Elhidd, távúl is égek,

Epedek és szeretek,

Hogy ha te is lángozol.