XIV. BÁRMIKÉP ITÉLJED...

Bármikép itéljed

Magadban, elhidgyed

Hogy szeretlek!

Titkossan gyötrődöl,

Szivedben törődöl,

Hogy kedvellek.

De már abban van vég,

Hogy szivem érted ég,

Nincs mássad,

Most lássad,

Mi haszna;

Nincs haszna,

Mért késértlek?

Árnyékra futottam,

Hogy hozzád hódúltam,

Most megvallom;

Ködben elmerültem,

Napot nem szemléltem

Tapasztalom.

Ha multam napomat,

Várom csillagomat,

Lesz vezér!

Hozzám fér,

Bár késér,

Meg nem nyér,

Úgy gondolom.

Lássad, mit miveltél!

Hiv szolgád most is él,

Nem változik;

Üldöz hét fájdalom,

Szégyen, hogy megvallom,

Csak kinlódik!

De jobb megvallani,

Érdemmel megválni,

Csak tessék

Más szivet

Megölni

Illy hivet

Nem irtózik.

Orpheus múlatta,

Vadakkal próbálta

Hiv szerelmét,

Az erős érczekkel,

Kőszikla hegyekkel

Igaz szivét;

Én szegény állandó,

Mint viasz hajlandó,

Én vagyok,

Bár nagyok’

Szenvedek

S epedek,

Csak mulandó.

Gondolom, nem mondom,

Tudom, de tagadom,

Mit akartál;

Másoknak trucczára,

Kevélység-próbádra

Ohajtottál:

De nem kell tréfálni,

Szeretni s megválni,

Meglátod,

Megbánod,

Hamissan,

Titkossan

Confundáltál.

Hagyján! ha igy történt,

Szivedben ennyi szint

Elröjtettél;

Én is megvizsgálom,

Talán föltalálom,

Kit kedveltél;

Nincs ollyan elrejtve,

Ki nem jön napfényre,

Még szivem

Megéri,

Hogy Isten

Megveri,

Hogy üldöztél.