XIV CSERFA ÉS NÁDSZÁL

Egy cserfa, melly legjobb korában áll vala

Ép és izmos gyökerein, elbizván magát

Gunyolta nagy kevélyen a nádszál: Te lágy,

Te gyenge, félénk, minden kis szellő előtt

Remegsz, lehajlasz; néki csúf játéka vagy.

Látd, én merészen tartom magamat, és azért

Hány ágam, annyi győzedelmem is, vagyon.

A büszke cser alíg mondotta ki ezt, s ím! reá

Rohant az észak szele, ki meghányá s veté

Az engedetlen kérkedőt, végre lecsapá.

A fergeteg lecsendesedése után örűlt

Magának a nádszál, hogy bölcsen engedett,

Hogy a hatalmasabbal nem viaskodott.

Hol az erősségnek nincs helye, mit dühösködöl?