XL. Szerelmi özvegységemet

Szerelmi özvegységemet

Megőrizém tisztán, szeplőtlenül,

Emmám, egyetlenem!

Lehetek gyönge, téphet fájdalom,

A szenvedély tombolhat kedvire

Vergődő, bánatos szivemben -

És darabokra tépheti:

Azért nevedhez nem tapad

Gonosz vágyakból semmi rész;

Csak egy könny, egy sohaj talán,

Mely megsiratja vesztedet,

És örök vággyal,

Soha se múló szomjusággal

Keresi hangod elnémúlt zenéjét,

Kialudt lángját szép szemednek

És mosolyod bübáját,

Mely mint virág nyilása

Sugárt, dalt, illatot

S szép álmokat hintett szivembe,

Emmám, egyetlenem!

Távol szivedtől, mint a naptól,

Sütkérezem, Emmám, emlékeden.

A gondok, viharok felhői képed’

Előlem bárha eltakarják,

Szivemben ott dereng világa,

S fohászkodom gyakran, szünetlen’:

Oszoljon szét e bánatos homály

S örök derűvel,

Tavaszi ragyogással

Csaljon ki még sok dalt belőlem

Szemed hő napja, angyalom;

Avagy hervasszon el sugára

S muljak ki némán, ifjuságom

Szép májusában, mint a rózsa,

Reszketve vágytól, szerelemtől,

Emmám, egyetlenem!

Beh boldog egy találkozás,

Beh édes egy percz volna az,

Ha még egyszer csókolhatnám kezed’,

Ha még egyszer felhangzanának

A régi, mámoros dalok,

S még egyszer készülnék neked

Szerelmet vallani!...

Óh, akkor is megint csak néma volnék!

S daloktól, üdvtől, szerelemtől

Remegő lelkem azt se mondaná:

Emmám, egyetlenem.