XL. ZSOLTÁR

Várván vártam az fölséges Urat,

És imé hozzám fordula,

Kegyelmessen meghallgata,

És megmutatá rajtam jóvoltát.

Kivőn az mély veremből,

És az sáros förtőből,

És én lábaimat

Szép egyenes kőre

El-fölhelyheztette,

Vezérlvén utamat.

Én szájamban ada új éneket,

Istenünk dicséretire,

Hogy azkik hallgatnak erre,

Higgyék és féljék ő Isteneket.

Bódog, azki az Úrban

Bízik, szemét elhajtván

Az kevély népektől,

Kiknek minden dolgok

Hazugságra hajlók,

Tőlök távol keről.

Csudatételidnek sok ő száma,

És nagy bölcs gondolatidnak,

Hozzánk való jó voltodnak

Sokságát senki meg nem mondhatja.

Ha elkezdem számlálni,

Nem tudom kimondani,

Mert te nem kívántad

Az sok áldozatot,

De hogy fogadjak szót,

Fülemet megfúrtad.

Az égő áldozat nincs kedvedben,

Az bűnért valók sem kellők,

Akkor mondom: Ím eljövök,

Rólam írás van az törvénykönyvben.

Hogy akaratod tegyem,

Én kegyelmes Istenem,

Az te törvényedben

Gyönyörködik lelkem,

És örvendez szívem

A te szent igédben.

Nagy sok népek gyülekezetiben

Igazságod kihirdettem,

Meg nem tartóztattam nyelvem,

Jól tudod, hogy én minden időben

Jóvoltod magasztaltam,

Soha el nem hallgattam,

Te idvösségedet

Hívséggel hirdettem,

Mindennek beszéltem

Nagy kegyességedet.

Uram, tőlem irgalmasságodot

Ne vond meg, tarts meg kegyessen,

Igazságod megőrizzen.

Számtalan gonosz reám áradott,

Sok nyavalya környülvött,

Reám nagy sok ínség jött,

Kiknek nincsen száma,

Mint hajam szálinak,

Kik fejemen vadnak,

Szívem is elhagya.

Könyörülj rajtam, kegyes Istenem,

Siess, jöjj segedelmemre,

És juttasd nagy szégyenségre,

Azkik halálra keresik lelkem.

Szörnyen hátratérjenek,

Kik káromon örölnek,

És kik ínségemen

Űznek nevetséget,

Kiáltnak veh, veh, vét,

Jutalmok dög legyen.

Hogy tebenned mind örvendezzenek,

Azkik tisztelnek tégedet,

Szeretik idvösségedet,

Mondván: Dicsősség legyen Istennek.

Noha én szegény vagyok,

És én szükségim nagyok,

De rám gondot visel

Az Úr, én megtartóm,

Jövel szabadítóm,

Úr Isten, ne késsél.