XLI IGAZSÁG ÉS KÖLTEMÉNY

Jer, mond egykor az igazság, te ruhás költemény,

Födözz be, látod, rongyos, meztelen vagyok:

Szállást hiába keresek, tőlem az emberek

Irtóznak. Így szólt, s őtet a költemény

Jól felruházá; sőt barátjának vevé.

Azulta szeretik egymást; kedvesek szegény,

És dús előtt; beszélnek és tanítanak

E nagy világban, mert járnak fel és alá:

Nem sokra, de jóra minden embert intenek.