XLI. Könyvemmel

Ha könyvem’ végig olvasod,

Megismered, minő vagyok.

Hogy lelkem mennyit küzködött

A kárhozat s az üdv között.

Voltam sokáig kárhozott;

Napot nem értem boldogot.

Poklomban, átkos éjjelen

Csupán a múzsa járt velem.

Igy tévelyegtem csüggedőn.

Már elhagyott végső erőm,

Midőn a legbúsabb napon

Te jöttél, mentő angyalom.

Csodaszép, bűvölő szemed

Feltárta nékem az eget.

És úgy kisért mint égi fény,

Én gyönyörű Beatricém!