XLI. ZSOLTÁR

Bódog, azki az nyavalyást híven

Szánja ínségében,

Mert szükségében őtet ismétlen

Megmenti az Isten,

Megtartja éltét, és ez országba

Lesz jó állapatja,

Ellenséginek kivánságában

Nem adja markában.

Fájdalmában az Isten megtartja,

Szépen fölgyógyítja,

Betegágyát fordítja örömre

És jó egészségre.

Azért így szólok néked, Istenem:

Kegyelmezz meg nékem,

Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem,

Mert igen vétkeztem.

Én ellenségim szidnak engemet,

Örölnék vesztemet,

Mondják: Halála ennek ha jő el,

Neve mikor vész el?

Meglátogattak engem nyájassan,

Hazugságot szólván,

Minden dolgaimat megszemlélték,

Osztán kiföcsögték.

Mindnyájan énellenem suttognak,

Reám olálkodnak,

Szereznek, kérnek nékem bánatot

És háborúságot.

Mondván: Az ő bűninek soksága

Fájdalmának oka.

Ihon fekszik az ő kórágyába,

Már föl nem kél soha.

Egy pedig, azki barátom vala,

Kiben bízom vala,

Kit tápláltam, és ötte kenyerem,

Lábat vét énnékem.

Légy kegyelmes azértan, Úr Isten,

Illy nagy szükségemben,

Gyógyíts meg, hogy valaha nékiek

Én megfizethessek.

De hozzám jó kedvedet esmerem,

Ezen is jól értem,

Mert ellenségemnek oka nincsen,

Hogy rajtam örvendjen.

Tisztaságomban engem megtartasz,

És megszabadítasz,

És szemeid eleiben állatsz,

Örökké el nem hagysz.

Áldott légy, Izráelnek Istene,

Most és mindörökké.

Szent neved dicsírtessék mindenben,

Ámen, és úgy legyen.